Sonkás-póréhagymás kacsa

Hozzávalók 4 személyre:
50 dkg filézett kacsamell
1 evőkanál kukoricaliszt
2 evőkanál szójaszósz
10 dkg főtt sonka
1-2 póréhagyma
3-4 evőkanál mogyoróolaj
1,5-2 dl zöldségleves
1 evőkanál shaoxing-i bor


A kacsamellen hagyjuk rajta a bőrt és a zsírt, így vágjuk ujjnyi kockákra.
A szójaszószt keverjük össze a
kukoricaliszttel, öntsük a húsra, jól keverjük át, hogy egyenletesen bevonja, és hagyjuk állni fél óráig.
A sonkát vágjuk
ujjnyi széles csíkokra, a megtisztított póréhagymát előbb 4-5 centis darabokra, majd csíkokra.
Az olaj felét forrósítsuk fel a wokban, tegyük bele a húst és állandóan kevergetve süssük 2-3 percig, majd vegyük ki, és öntsük ki a használt olajat a wokból.
Öntsük a wokba az olaj másik felét és pirítsuk benne a póréhagymát, míg ki nem adja
az illatát, majd tegyük bele a sonkát, süssük együtt még egy percig. Adjuk hozzá a levest és a bort, sózzuk meg, tegyük vissza a kacsahúst is, és kevergetve süssük még 3-4 percig. Ha kell, öntsünk hozzá még egy kis levest.

Forrón tálaljuk.