Hal bormártásban

Hozzávalók:
45-70 dkg tisztított hal (az eredeti recept lepényhalat ír, de tudtommal ez nálunk nem igazán szerezhető be)
2 evőkanál felhőfül gomba, vízben áztatva
földimogyoró, vagy kukoricaolaj
4 gerezd finomra vágott fokhagyma
1 szelet friss gyömbérgumó finomra vágva

A pácléhez:
1/2 teáskanál só
1/4 teáskanál cukor
kevés fehér bors
1 tojás fehérje 1 evőkanál kukoricakeményítővel gyengén felverve

A mártáshoz:
3/4-1 teáskanál só
1 evőkanál kukoricakeményítő
1,5 dl shaoxing-i bor (sherryvel helyettesíthető)
1,5 dl erőleves

A halat töröljük szárazra, majd vágjuk ketté hosszában. A két felet vágjuk fel keresztben kétujjnyi darabokra. Keverjük össze a páclé összetevőit, majd dolgozzuk el alaposan a hallal. Tegyük lefedve a hűtőbe, s hagyjuk állni egy óráig.
Keverjük össze a mártás összetevőit.
A wokot (vagy mély serpenyőt) félig töltsük meg olajjal, s melegítsük fel kb. 100 fokra. Óvatosan helyezzük bele a halat, s 1-2 percig futtassuk meg az olajon. Néha keverjük meg, hogy a darabok elváljanak egymástól. Vegyük kisebbre a lángot, s óvatosan szedjük ki, nehogy szétessenek.
Az olajat öntsük le, csak az alján hagyjunk keveset. Hevítsük füstölésig. Tegyük bele a fokhagymát, keverjük meg, tegyük bele a gyömbért, keverjük meg, majd a gombát, és azt is keverjük. Adjuk hozzá a mártást, s lassan forraljuk fel, ügyelve rá, hogy ne csomósodjon be, vagy égjen le. Tegyük vissza a halat és főzzük lassan, míg fel nem forrósodik. Melegen tálaljuk.