Illatos és ropogós kacsa

KacsaHozzávalók:
1 konyhakész kacsa (kb. 2 kg)
2 evőkanál híg szójamártás
2-3 evőkanál sima fehér liszt
földimogyoró- vagy kukoricaolaj a sütéshez
12 lótuszlevél cipócska, őrölt, pörkölt szecsuani bors és só a tálaláshoz

A pácoláshoz:
2 evőkanál shaoxing-i bor 
1 evőkanál só
1 csapott teáskanál öt fűszer keverék
4 szelet hámozott friss gyömbér
3 db újhagyma félbevágva


A borral, sóval és az öt fűszerrel dörzsöljük be a kacsa bőrét és hasüregét, tegyük bele a gyömbért és a hagymát. Minimum hat órán át hagyjuk állni.
Tegyük egy hőálló edénybe a kacsát, s wokban, vagy gőzölőben pároljuk 2 órán keresztül. Vegyük ki a tálból, s tegyük egy rácsra, s hagyjuk míg a leve lecsorog róla, majd tegyük félre legalább fél órára, hogy kicsit kiszáradjon.
Vegyük ki a gyömbért és a hagymát, majd kenjük be a bőrét a szójamártással. A wokot töltsük meg félig olajjal, majd hevítsük fel. Szitáljunk egyenletesen lisztet a kacsára, s tegyük az olajba. Vegyük le a lángot, s süssük 8-10 percig. Sütés közben többször fordítsunk rajta, hogy a bőre mindenhol aranybarnára piruljon (legegyszerűbben két fakanállal, vagy lapáttal tudjuk forgatni).
Vegyük ki, s csöpögtessük le az olajat. Tegyük egy tálra, s rendezzük köré a lótuszlevél cipócskákat. Mártsuk a húst a borsba és sóba, s a cipócskákkal fogyasszuk.